Ennek a filmnek az a titka, hogy nyílt szívvel, előítéletektől és a mindannyiunkban mélyen ott rejtező sznobtól megszabadulva kell rá beülni, és nagyon fontos, nem szabad mást várni tőle, mint ami valójában. Ez kérem egy kedves, ártatlan meskete. Aki társadalmi mondanivalót vagy erkölcsi tanulságot próbál belelátni, óhatatlanul csapdába esik, és végül arra a következtetésre jut, hogy ez egy rossz film, pedig dehogy.
A lényeg abban rejlik, hogy pont annyira kell komolyan venni ezt a filmet, mint amennyire az komolyan veszi saját magát. Végül is szólhatna úgy a szőke nő problémájáról, mint valóban létező kérdésről, de szerencsére nem teszi. Akkor unalmas, végtelenül közhelyes és céltalan volna. A szőke nő téma divattéma volt nem sokkal ezelőttig, és itt a "volt" a kulcsszó. Mert ez már lejárt lemez, éppen túl vagyunk rajta, sőt valljuk be, igazából már egyre kevésbé vicces. Egyszerűen kifulladt. Szerencsére arra sem vállalkozik, hogy rehabilitálja az érintett kisebbséget, ez hasonlóképpen értelmetlen volna, tekintve, hogy erre semmi szükség. A szőke nős vicceket eddig is csak olyanok vették komolyan, akik így vagy úgy, érintve érezték magukat.
Amiről valójában szó van az sokkal régebbi téma a szőkenőségnél, és például ismerős lehet Keleti Márton zseniális Butaságom története című munkájából is. Ez pedig a legegyszerűbben makacs naivitásként megfogalmazható jelenség, a naivitásnak az a foka (ami minden bizonnyal jócskán túl van a normálison), amikor már az ég egy adta világon semmi sem képes megingatni az embernek a világba és/vagy önmagába vetett hitét. A valóságban, minden bizonnyal nem létezik, de hallatlanul alkalmas arra, hogy a való világ tökéletlenségét, görcsös ellenségességét és saját életünk sikertelenségének folytonos kifogásokkal való, megnyugtató magyarázatát görbe tükrében nagyítva és iróniával torzítva mutassa meg, és kissé megnyugtasson bennünket, egyszerű, küszködő-kapálódzó halandókat, ugyan ne vegyük már annyira komolyan keserű kenyerünket, sanyarú sorsunkat, kilátástalan jövőnket. Mélyenszántó szociográfiát, "politikailag korrekt" állásfoglalást nem érdemes várni tőle tehát, ahogy szikrázó drámaiságot vagy izgalmakat sem, elsődleges szerepe mentálhigiénés, és végtelenül szórakoztató - már ha tényleg nem veszi az ember túl komolyan.
Amit - pontosabban, akit - viszont feltétlenül komolyan kell venni, az Reese Witherspoon, mert ez a nő egy komoly tehetség. Egyrészt nagyon szép, másrészt sajátos arcvonásaiból, mimikájából és személyes varázsából adódóan vicces is, ami igen ritka párosítás. Mindamellett remek színész, aki úgy játssza a fantasztikusan naiv és magabiztos Elle szerepét, hogy egy percig sem jut eszünkbe, csak szerepet játszik, és az a nő ott a vásznon valójában nem is létezik.
Rossz hír a barnáknak, feketéknek, vöröseknek: a szőke nős vicceknek lehet, hogy befellegzett! Dr. Szöszi munkába állt. Csütörtök óta a hazai szőkék is ´jog´-os védelemben részesülnek.
Szegény Reese Witherspoon... Az isten se mossa le róla többé, hogy ő a szőke-mítosz istennője. Nem csodálkoznék, ha fejlett igazságérzetű sorstársai a Szőke Cicák Érdekvédelmi Szervezetébe tömörülve tiszteletbeli elnöknek választanák.
Na, de ne szaladjunk előre...
Adott ugye a manapság közérdeklődésre számot tartó szőke-nő problematika. És egy rendező, Robert Luketic, aki jó érzékkel nyúlt a tutiba, és filmvászonra álmodta minden idők leghálásabb és legkevésbé komolyan vehető témáját.
Reese Witherspoon a sikergyanús forgatókönyv kedvéért hajlandó volt levetni a Kegyetlen játékokból ismert intellektuális maszkot és felölteni a rózsaszín Barbie-rucit.
A szupi kis történet szerint Elle Woods (R. Witherspoon) a Cicababa Főiskola eredményes növendéke, leginkább dauer és pedikűr-manikűr szakon jeleskedik. Esténként szívecskés párnájába sírdogálja leghőbb vágyát: szívdöglesztő Warner Huntington (Matthew Davies) házastársi esküjét.
Ám a kását nem eszik olyan forrón, Warner családi hagyomány szerint kormányzói rangra tör, így hites feleségét jónevű, csupaész famíliából kell választania. És Elle váratlanul lapátra kerül...
Rövid önsajnáló csokika zabálást és shoppingolást követően kipattan a szikra "Nyuszifül" okos kis szőke buksijából: követni szívszerelmét a Harvard jogi karára.
Mi sem egyszerűbb... csiribú csiribá és már bent is találja magát és Gyilkos nevű pincsijét a sznob íkúbajnokok között. Ugyan társainak - főleg Warner-fiú anorexiás új jegyesének (Selma Blair) - toalettje és make-up-ja hagy némi kívánnivalót maga után, mégis Elle az, aki valamilyen "érthetetlen" okból a kirekesztettséggel küzd. Eleinte...
Optimizmus, ápolt külső, jóságos tekintetű támogató... és a szekér máris röpül. Hősnőnk a város legnevesebb ügyvédi irodájának gyakornokaként találja magát, ahol segítségével rejtélyes gyilkossági ügy szálait bogozzák kifelé.
Könnyed vígjátékokat -főleg nem multiplex-darabokat- nem szokás erősen pozitív jelzőkkel illetni, hacsak nem minimum Woody Allen jegyzi őket. Valóban, a történet nem valószínű, hogy emberi jogi tudományos disszertáció alapjául szolgálhatna, sőt, - ellent kell mondjak magamnak -, a szőkenős viccáradat útjába se fog akadályokat építeni.
Ellenben az első pillanattól az utolsóig szórakoztató. Reese Witherspoon hiteles szőke szépség: árad belőle a kedvesség, a naívság. Sokkal könnyebben befogadható, mint csillogó, tekintélyes hollywoodi társnői. Ügyesen csinál az üresfejű csinibabából tehetséges (és szerencsés) ügyvédnőt, aki azért sikerei ellenére sem bújik ki a bőréből és mond le feminim szertatásairól.
Apropó, szertartások... külön elismerést érdemelnek a mesterien eltalált sztereotipikus részletek: pincsi kutya, szőrös telefon, szívalakú jegyzettömb, Cosmo-biblia...
Ha szőke lennék, lehet, hogy megdobogtatták volna a szívemet Dr. Szöszi hányattatásai. Így barnán azért inkább örülök, hogy nem nehezedik rám a szőkeség kétes értékű áldása.
Mindenesetre: Szőkék ne csüggedjetek! Vak tyúk is talál szemet...
Köszönet: Port.hu |
AJÁNLOM AZ OLDALT
